A Magyar Zenei Tanács XXVII. közgyűléséről


A Magyar Zenei Tanács 2010. május 28-i közgyűlése értékelte a Tanács elmúlt évi tevékenységét. Victor Máté elnök beszámolójában a kulturális tárcával való jó együttműködést, a Minisztérium munkájának segítését, a miniszteri döntés-előkészítő testületekben való részvételt (Kulturális Ágazati Szakmapolitikai Tanács, Előadó-művészeti Tanács), a művészeti díjakra való javaslattételek koordinálását emelte ki. Mandátumuk lejártával megköszönte Merényi Judit és Szirányi János elnökségi tagok eddigi munkáját.

Schanda Beáta, a Nemzetközi Zenei Tanács alelnöke örömmel számolt be a közgyűlésnek a Nemzetközi Zenei Tanács tavaly októberi közgyűlésén Tuniszban átadott „Díj a zenei jogokért” elismerésről, melyet – elsősorban az Előadó-művészeti törvény megszületésében játszott szerepéért – a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete kapott, s melyet a Szakszervezet főtitkára, dr. Gyimesi László vett át. Felhívta a figyelmet továbbá a magyar és nemzetközi zenei szervezetek minél intenzívebb hálózatszerű együttműködésének fontosságára.

Dr. Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete főtitkára, az Előadó-művészeti Tanács elnöke rövid előadásban foglalta össze a 2008-ban elfogadott Előadó-művészeti törvény hatásait a magyar zenei életre. A legfontosabb elem maga a törvény létezése: azzal, hogy a Parlament törvényt alkotott az előadó-művészetről, deklarálta annak fontosságát. Azt költségvetési eszközökkel segíti, sajátos munkajogi kérdéseit rendezi. A zenei együttesek helyzetén sokat javít, hogy a törvény biztosította adókedvezmény életbe lépésével évi több milliárd forint áramlik a vállalkozói szférából a művészeti területre.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a Tanács 2009. évi közhasznúsági jelentését és a 2010-es tervet, valamint két ponton módosította alapszabályát.

A közgyűlés felvette a Magyar Zenei Tanács társult tagjai sorába a Hungarofest Nonprofit Kft-t, melyet annak zenei részlege, a KLASSZ Zenei Iroda fog képviselni a Tanácsban.

A közgyűlés újabb két évre elnökségi taggá választotta dr. Gyimesi Lászlót, a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezetének főtitkárát és Ember Csabát, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnökét. Az elnökség új tagja lett Solymosi Tari Emőke zenetudós, zenepedagógus, a Zenetanárok Társasága választmányi tagja és Malina János zenetörténész, a Magyar Haydn Társaság elnöke. Fenyő Gábor tagságát az Ellenőrző Bizottságban a közgyűlés újabb három évre meghosszabbította.



[Vissza]