Gyurcsány Ferenc úrnak, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének


Tisztelt Miniszterelnök Úr!

E levél aláírói, a magyar előadóművészet szakmai és társadalmi szervezeteinek képviselői, ezúton szeretnénk Önt közvetlenül is tájékoztatni a készülő, az előadó-művészetről szóló törvényre vonatkozó álláspontunkról.

Az előadóművészetről szóló törvény előkészítése ismereteink szerint egyedülálló a magyar jogalkotásban, mivel alapkoncepciója az előadóművészeti szervezetek, intézmények és művészek – a kulturális miniszter felhívására elkészített – javaslatainak feldolgozásával született meg. A koncepciót a kormány kabinetje megismerte és támogatta. Ezt követően a szakma delegáltjai és a kulturális minisztérium szakemberei szakbizottságokban folytatták a kodifikált szöveg előkészítését. Mindezt a szakma szinte folyamatos tájékoztatása és szakmai viták lefolytatása mellett. Sokan dolgoztak, színészektől igazgatókig, érdekvédőktől az államtitkárokig annak érdekében, hogy megszülessen a művészeti élet által hosszú évek óta várt törvény.

Meggyőződésünk, hogy a magyar előadóművészet helyzetét, az abban tevékenykedők körülményeit egy ilyen törvény alapvetően és kedvezően módosítaná.

A tervezet nem kívánja se felszámolni, se kőbe vésni a jelenlegi szervezeti és finanszírozási állapotokat. Az állandó társulati formának is köszönhető értékes hagyományok megőrzésével, az évek, évtizedek alatt létrejött művészi műhelyek megőrzésével párhuzamosan támogatja az új kezdeményezéseket is. Nagy teret biztosít a kísérletező, alternatív alkotóműhelyeknek, a produkcióra szerveződött társulatoknak, de ezt nem az ún. kőszínházak „lerombolása” árán teszi.

A javaslat olyan – e területen régóta kívánatos – elvek megjelenítését is előtérbe helyezi, mint a közpénzek felhasználásának átláthatósága és a közpénzekből történő támogatás tervezhetősége és kiszámíthatósága, valamint a művészetet támogatók társasági adókedvezményének lehetősége.

Úgy gondoljuk, hogy az előadóművészetre fordított közpénz-felhasználásnak legfontosabb tényezője a művészetet igénybe vevő közönség, és a tervezet ezt a közönséget maradéktalanul szolgálja.

A tervezetet több kritika érte amiatt, hogy sokat foglalkozik a munkajogi kérdésekkel. Ezeket az észrevételeket figyelembe kell venni, de nem szabad elfeledni, hogy az előadóművészet általában nem más, mint sajátos körülmények között folytatott munkavégzés, amelynek szabályait ma már nem csupán a hazai, hanem az európai uniós joganyag is szélesíti. A tervezet a munkavégzés sajátosságait, gyakran speciális jogi megoldásokkal törekszik szabályozni. Ezek figyelmen kívül hagyása még inkább nehezítené a művészfoglalkoztatás európai szintű feltételeit.

Lehetősége a törvénynek, hogy mind a művészeti intézmények működését, mind a művészek foglalkoztatását hosszútávon kiszámítható szabályozással biztosítsa.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztában vagyunk az Ön és kormánya jelen feladatainak összetettségével, és azt is tudjuk, hogy számos más, kiemelt jelentőségű kérdés vár megoldásra.

Számunkra ez az ügy kiemelkedő fontosságú, és ezért arra kérjük Önt, hogy támogassa az előadóművészetről szóló törvénytervezet előkészítésének folyamatát, és segítsen abban, hogy az mielőbb az Országgyűlés elé kerülhessen.

Budapest, 2008. május 21.

Tisztelettel

Victor Máté
a Magyar Zenei Tanács elnöke
Csizmadia Tibor
a Magyar Színházi Társaság elnöke
Juronics Tamás
Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke





[Vissza]